Látod hogyan ürül ki hirtelen
Ami nemrég telve volt
Látod hogyan üzen az éjszaka
A hajnalnak hadat
Szenvedő háborút
Látod hogyan szárad el lassan
Percről-percre a lelkem
Korhadó magány
Látod hogyan hullik a porba
Amit szerelemnek hittem
S hogyan kopik a vakolat
Az illúziók falán
Áttetszővé válik a bőröm
Mint a jégből szőtt csipke
Hideg és kemény
Észre se vettem mikor némult meg
Végleg az a hang amiről azt hittem az enyém
Csak ülök egy padon
És várom hogy egyszer valaki talán
Mellém telepedik és rám néz
Csak figyel hosszú éveken át
Nem szól semmit csak vár
Csak várja hogy valamikor talán
Újra elkezdem égszínkékre festeni
Az illúzióim falát
